HTML

Játékszenvedélybeteg hozzátartozói csoport

Játékszenvedélybeteg hozzátartazók találkozási lehetôsége. Teret ad kérdezésre, megosztásra, információ, illetve tapasztalat cserére.

Friss topikok

Linkblog

Lelki Egyensúly megtalálása

2010.01.12. 10:42 Amy71

A gyógyulás célja a lelki egyensúly elérése – az a bizonyos „arany középúton lenni” helyzet. Gyakran ingázom egyik szélsőségtől a másikig. Évekig gondoskodom önmagam kivételével mindenkiről, utána kizárólag csak az önös érdekeimmel törődöm.
Lehet, hogy hosszú évekig megtagadtam, hogy azonosuljak érzéseimmel, igazán érezzem azokat, és foglalkozzam velük, majd teljesen alámerültem, és kimerítően elemzek minden testemen áthaladó, az emocionális energiára utaló legapróbb nyomot is.
Lehet, hogy elgyengülök, magatehetetlen leszek, áldozattá válok, aztán átlendülök a másik szélsőségbe, és a körülöttem élőkön agresszívan uralkodni próbálok.
Megtanulhatom, hogy segíthetek a többieknek, miközben önmagamért felelősséget vállalok. Megtanulhatok odafigyelni érzéseimre, testi, mentális, és spirituális szükségleteimre.
Táplálhatom magamban azt az érzést, hogy tudok élni a saját erőmmel, miközben kapcsolataimban egyenrangú félként viselkedem.
A gyógyulásom célja az egyensúly elérése, de néha úgy jutok el oda, hogy előbb megtapasztalom a szélsőségeket.

Mai megerősítés:

Ma kedves leszek önmagamhoz, megértem, hogy az egyensúlyi állapot eléréséhez szükségem van a csúcsok és a völgyek felfedezésére is. Néha csak úgy tudom a hullámvölgyből kirángatni magam, ha elég nagyot ugrom a csúcsig, s aztán lassan ereszkedhetek lefelé.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gam-anon.blog.hu/api/trackback/id/tr71665899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása