Az ünnepbe 'fényesítem' lelkem...ráhangolódás...elsôsorban önmagamra. A magamban 'mélázás', magamba 'ámulás' idôszaka ez, hogy megleljem az 'esendôségem' fagyos hótenger lepte belsô vulkanikus rubint magma lüktetését...
Az ünnep bennünk van, ne hagyjuk elveszni, ne hagyjuk elvenni , elhitetni az érdemtelenséget.
A körülményekkel, magunkkal vívott átkos küzdelmet vessük a vásott hétköznapok lábnyomokkal tarkított porába, és engedjük szabadon segítô érintésben sajgóan pulzáló, ujjáéledésre vágyódó hitet, hogy érjük az igaz életet.
Az 'adás' ereje a lélek örökös, önmaga elemi ösztönében rejlô, tápláló újraélesztésében rejtôzik.
Forduljunk magunkba, hogy szeretve ereszthessük át az adás teremtését!
Engedjünk szabadon a mai napunk érzéseinek, mert megérdemeljük!
