Elindultam a gyűlésre...december végi nyárra jellemző 'égszakadás-földindulás' tört a városra.
Sem esernyő, sem más védelmet adó öltözet nem volt nálam...már elázottan vártam a legrosszabb enyhülését egy kapualjba húzódva. Abban a pillanatban megfutamodásnak éreztem, hogy a visszafordulás mellett döntök. Hogy még hasonló döntéseket abszolút kudarcként élek meg, mert szégyenlem magam, mert megint gyengeségem kerekedett felül.
Még mindig 'ostorozom' magam ha a napi tervet nem viszem véghez. Bűntudatom van, ha 'merészelek' önmagam számára több kényelmet adni.
Nagyon sok a munkám még önmagammal, egy véget nem érő feladat, de ez a gyökere, az eredendője minden rossz pillanatnak. Az önmagam tiszteletének, becsületének, szeretetének a hiánya. Ezzel együtt viszont önző vagyok, hogy másoktól várom el azt, amit csak önmagam tehetek meg...
Ezzel fel kell hagynom...szeretnék példát adni, az lesz az én igazi 'dicsőségem', és értelmem!
Legyen ez az ünnep az önmagunk szeretetének ünnepe is!!!
"A mostani ünnepek alatt engedélyt adok magamnak arra, hogy vigyázzak önmagamra."
